Dátum: 2015 február 6-7.
Helyszín: Vakok Speciális Szakiskolája, Budapest
A Kézzelfogható Alapítvány immár több éve járja a múzeumokat, kulturális intézményeket. A látogatók integrált tárlataikon bekötött szemmel ismerkedhetnek meg az ép és fogyatékkal élő kézművesek munkáival.
A látássérültek a házigazdák. A szerepcserével nemcsak a „sötét világba” kapnak a látók így betekintést, hanem megtapasztalhatják azt is, hogy a tapintás során mennyi információhoz tudnak hozzájutni, milyen érzés másokra támaszkodniuk.
A tárlatvezető képzésre a patinás Vakok Iskolájában került sor az Ajtósi Dürer soron.
Első nap Benkő Vilmos közgazdász (az Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítvány volt elnöke), a retorika világába kalauzolta el a képzés résztvevőit. Az interaktiv előadás nagyon jó hangulatban telt. Jobban megismerhette önmagát és egymást is a hallgatóság.
A verbális kommunikáció az elsődleges csatorna a látássérült embereknél, így ezt a „fegyverüket” jól kell tudni használniuk. Fontos a kommunikációt felépíteni. A sok szituációs gyakorlat, illetve egymás értékelése segítette a minél pontosabb, tudatosabb, színesebb, választékosabb kommunikációt.
Második nap további két fontos témakörrel ismerkedhettek meg a résztvevők. Délelőtt Baráth Andrea (esélyegyenlőségi munkatárs) az etikettről és protokollról tartott érdekes előadást. Egyebek közt szó volt a non-verbális jelekről, érintette a köszönéssel, kézfogással, bemutatkozással, öltözködéssel kapcsolatos elvárásokat.
Délután Kiss Gyöngyvér (ügyvezető partner) a tárlatvezetés témakörében osztotta meg gondolatait. Szituációs feladatban lehetőség volt a tárlatvezető és a kiállításra látogató párbeszédét, találkozásuknak első pillanatait eljátszani.
A képzés résztvevőinek sok információt, tapasztalatot adtak át az alapítvány már meglevő tárlatvezetői is.
Szünetekben finom falatokkal, teával, kávéval, üdítőkkel megrakott u.n. frissítő pontok várták az éhes, szomjas szájakat.
Köszönet a színvonalas képzésért a Kézzelfogható Alapítvány összes dolgozójának, s mindazoknak akik oroszlánszerepet vállaltak ennek a lebonyolításában. Az új munkaerők jóvoltából talán még színesebb lesz majd a múzeumi tárlatvezetés, több ember élheti át a tapintás általi világot, s a tapintható tárlatok híd szerepét töltik majd be a látó és nem látó emberek között.
Bejegyzés vége.