Irány a tó – avagy merre is van?

Ildikó:
Amikor értesültem a nyaralásról Petneházy Emőkétől, nagyon megörültem. Egyrészt azért, mert ritkán járok sorstársi közösségbe, másrészt azért, mert találkozhattam azon Vakok iskolájában megismert (Vakodás) barátaimmal, akikkel már nagyon régen nem. Az egyhetes nyaralás ideje alatt számos olyan programon vehettem részt, amilyeneken vakként eddig még soha. Ezek közül legjobban tetszett a madárröptetés, mert azelőtt soha nem fogtam a kezemben élő madarat. Nagyon élveztem az orgona koncertet is, melyen a gárdonyi katolikus templomban vettem részt. Nagyon megható volt a két táborozó zenész sorstársunk műsora. A tandemezést és a suppolást is kipróbáltam. Ehhez ugyan kis bátorításra volt szükségem, de mindkettőt nagyon élveztem.

Péter:
Nagyon kegyes volt a Jó Isten, mert mint, ha a 7 nap időjárását is a programokhoz igazította volna. A meleg napok alkalmasak voltak az ön felett strandolásra és napfényfürdőzésre, a borúsabb, hűvösebb napok a kirándulásra és Velencei tókerülésre (két személyes tandem drót szamárral), és az esősebb napok az ismerkedésre, társasjátékok kipróbálására egyaránt.

Kriszta:
A tájékoztatóban az állt, hogy 18-34 év közötti fiatalok jelentkezését várják erre a nyaralásra. Elolvastam a levelet, de mivel én már túl vagyok ezen a korosztályon hát ki is töröltem a levelet, pedig jól hangzott ami benne állt. Aztán a veszprémi látássérültek egyesületében az egyik kedves ott lévő munkatársnő, aki már ismer engem felvetette, hogy mi lenne, ha én is részt vennék a gárdonyi táborban? Igaz nem vagyok már olyan korosztály, de a belevalóságommal és lelkesedésemmel pont beleillenék a közegbe. Kissé ugyan izgultam rajta, hogy milyen lesz, hisz iskolás koromban voltam utoljára táborban, de hát akkor még gyerek voltam. A programot ismét elolvasva egyre jobban tetszett a gondolat, hogy megyek. Megismerkedek új emberekkel, sorstársakkal, és közben jó kis programokon veszünk részt. Sokfelé jártunk, nekem mégis az egyik legnagyobb élmény az a tandemtúra volt, amikor körültekertük a Velencei tavat. Sosem mentem még tandemmel, de ebben az egy hétben nagyon megszerettem ezt a mozgásformát. Amúgy is szerettem bringázni, amíg a látásom engedte, most már sajnos nem merek felülni a kis kerékpáromra sem, de ebben az egy hétben szerintem lekerekeztem vagy ötven kilométert biztos. A segítők itt is nagyon figyeltek ránk…

Kristóf:
Eleinte egy kicsit féltem attól, hogy majd hogyan fogom tudni teljesíteni a 30 km-es túrát tandem kerékpárral a Velencei tó körül, vagy a sárkányhajózást, és a suppolást, mivel még egyikben sem próbáltam ki magamat korábban… a sok gyaloglást is meglepően jól bírtam. Kicsit aggódtam a nyaralást megelőző napokban, hogy kikkel fogok majd megismerkedni, mivel integráltan tanultam az általános, valamint a középiskolában is, így a Pesten tanuló látássérültek közül senkit sem ismertem korábbról. Összességében elmondhatom, hogy mind a programok során, mind pedig a nyaralás helyszínén egy nagyon jól felépített csapat munkát tapasztaltam meg, mind a segítők, mind a sorstársak részéről is.

Lívia:
Mivel jómagam történelem-, irodalom-kedvelő ember vagyok, a programban meghirdetett történelmi, irodalmi tárgyú előadások, emlékház látogatások keltették fel elsősorban a figyelmemet. — Kápolnásnyéki Halász család kastélya, Vörösmarty emlékház, a pákozdi emlékpark munkatársainak számomra felejthetetlen, maradandó élményeket kínálóbeszámolója.
Fontos lenne a múzeumokban, kastélyokban, emlékházakban megtalálható szövegek, táblákon lévő feliratok akadálymentesítése. Az alapítvány által biztosított partnereink – nem, nem segítőket írok! -, igyekeztek a tőlük telhető legteljesebben biztosítani ezt számunkra, habár az adott múzeum ezt nemtette lehetővé. A mellettünk lévő kedves segítők rendületlenül olvasták fel a kápolnásnyéki kastélyban található szöveges leírásokat mind a Halász család mindpedig a kiállítás kapcsán, illetve A Vörösmarty emlékházban is.
A Pákozdi Katonai Emlékpark munkatársának előadása felejthetetlen volt számunkra: huszárvágás vakon, szablya, kard, gránátok, puskák megnézése: mind olyan dolgok melyeket sosem nézhetünk meg egy átlagos múzeumban. Ilyen esetekben is megoldás lehetne az eredeti fegyverek másolatának elkészíttetése. A víz, a strandolás – eddigi tapasztalataink szerint -, minden tipikusan megszervezett „fogyis” táborban tabu téma, nem vállalják a felelősséget.
Most azonban több nap is bementünk a velencei-tóba. Emőke kedves, határozott hangjának értő irányítása úgy gondolom minden látássérült számára adott egyfajta biztonságot, annak is, aki jobban, annak is aki egyáltalán nem tudott úszni. A tandemen történő biciklizés ismét a partneri gondolkodásról, szemléletről tanúskodik: a látó vezető, aki az első ülésen foglal helyet, kormányozza, tartja a biciklit, a hátul ülő látássérült partner pedig egyenrangú partnerként teker a túra során, sőt, az emelkedőknél, a nehezebb terepeken segíthet a látó partnerének a kerékpározásban, hogy együtt, közösen könnyebben túljuthassanak a nehezebb szakaszokon.
Csodálatos dolog látássérültként a sebesség által okozott szembe szél, az a boldogság, hogy ezt a sebességet mi idézzük elő. Semmivel össze nem hasonlítható érzés a lejtőn szabadon, lefelé gurulni, avagy az emelkedőkön minden erőnket beleadva felfelé tekerni és a végén örömmel, büszkeséggel nyugtázni: ez is meg van, sikerült, megcsináltuk együtt, közösen!
A sárkányhajózást most próbáltuk ki először. A több mint 30 ember együttes evezése némi nehézségbe ütközött, de megoldottuk.
Megint látók és látássérültek együtt, közösen csinálhattunk valamit, együtt, közösen érhettük el a célt.
Az agárdi piacon nagyon finom házilag készített termékekkel találkoztunk.
A nekünk megtartott segédeszközbemutató fontos volt, de elgondolkodtatta a táborozókat, hogy vajon a mai Magyarországon financiális lehetősége, kilátása van /lehet-e arra egy látássérült személynek, hogy ezen életviteléhez, munkához, boldogulásához szükséges segédeszközöket a magáénak mondhassa? (Nyolcszázezer Ft-os Braille kijelző; száznegyvenezer Ft-os hangoskönyvolvasó készülék; a gyengénlátók számára többszáz ezer forintos nagyítók) A segédeszközbemutatót vezető Dvarieczki Bálint utalt arra miszerint kis hazánkban még mindig nem tartunk ott a XXI. században hogy az újságok, folyóiratok, napi-, heti-, havi lapok akadálymentesen elérhetőek lehetnének számunkra. Ugyanez zajlik a weboldalak terén és az élet sok más szegmensében.
A párkapcsolatról szóló, Anikó (pszichológus) által vezetett beszélgetés sok fájdalmas sebet, lelki sérülést szakított fel bennem és a többi látássérültben. Ez is azon témák közé sorolható, aminek sok esetben nem merünk a mélyére ásni, nem merünk őszintén, tabuk nélkül beszélni önállóságról, párkapcsolatról, egymás elfogadásáról, a látók és látássérültek közti szakadékokról, a nem megélt nőiességről, a megoldatlan, a kapcsolatokra is hatással lévő financiális, egzisztenciális kérdésekről.
Ez a mostani rendezvény arra próbált meg első fecskeként kísérletet tenni, hogy mindenki közösen egy világban éljen, alkothasson, érjen el közös célokat.

Több, sokkal több hasonló szemlélettel megszervezett táborra lenne szükség a mai Magyarországon!

Olyan rendezvényekre, programokra, ahol a másként élő, érző, gondolkodó emberek – szándékkal nem „fogyatékosság”-ot írok! -, nem fogyatékosnak, csodabogárnak, hanem: Embernek, egyenjogú partnernek, nyaralónak érzik,… merik érezni magukat, és nem olyan valakinek, aki segítségre szorul – szegény, sajnálatra, szánalomra, a mi adományainkra szoruló sérült ember! -, hanem olyan embernek, aki maga is adhat másoknak önmagából.
Nagyon jól éreztük magunkat a nyaralás alatt, köszönhetően a változatos programoknak, a jó társaságnak valamint a jó hangulatnak. Remek egy hét volt, nagy köszönet a szervezőknek, és az ottani segítőknek, külsősöknek is, akik nagyon figyeltek mindenre és mindenkire. Sosem volt egy rossz szavuk senkihez pedig biztos elfáradtak azért, de inkább a humor jellemezte őket. Ha sokan így állnának a sérült emberekhez, mint a táborban lévő segítők hát könnyebb lenne a mi dolgunk. Nagy köszönet nekik innét is. Köszönet Petneházy Emőkének a profi szervezésért és a segítőknek a már említett fáradtságos munkájukért. Egyáltalán nem bántuk meg, hogy jelentkeztünk. Bízunk benne, hogy jövő nyáron is sor kerül majd hasonló közös nyaralásra.
Mit is írhatnék még, talán azt amivel elköszöntünk egymástól: jövőre veletek ugyanitt!!!