Köszöntjük a Kézzelfogható Alapítvány honlapján!
A Kézzelfogható Alapítvány fő célja egy Galéria létrehozása, mely rendeltetését tekintve az alábbiakat biztosítaná:
Állandó (nem csak időszakos!), látássérült emberek számára hozzáférhető tárlatok rendezése.
Folyamatos kiállítási lehetőség biztosítása fogyatékkal élő művészek alkotásai számára.
Alkotó művészek munkáinak kiállítása látássérültek számára, „párbeszéd” biztosítása a művészek és műélvezők között.
Célunk továbbá, hogy a látó közönség számára is hozzáférhető legyen egy olyan hely, ahol tapintva ismerkedhetnek meg az alkotásokkal, élményt szerezve és megtapasztalva a haptikus érzékelés nyújtotta lehetőségeket és korlátokat: vagyis a Galéria a látók számára „érzékenyítő” jellegű sajátélmény tapasztalatokat is biztosítana, újabb párbeszédet biztosítva látássérültek és látók között, utóbbi csoport számára remélhetőleg sok-sok „aha-élményt” nyújtva.
A Galéria-jelleg mellett szeretnénk, ha idővel ki tudnánk alakítani olyan teret (helyiséget) is, ahol olyan tárgyak kiállítása valósulna meg, melyek az ismeretszerzést segítenék elő a látássérültek és látók számára egyaránt. Például látássérültek számára olyan tárgyak és/vagy szerkezeteik bemutatása, amelyek a hétköznapokban nem vagy nehezen, illetve ritkán elérhetők a tapintásos megismerés számára (különböző korok öltözékeinek, használati tárgyainak másolatai… a lehetőségek további sorolása nélkül, látók számára pedig a látássérülteket segítő segédeszközök, játékok megismerése, azok kipróbálása).
A 2010. május 29-i „Kézzelfogható művészet” c. kiállítás a fent említett célok mindegyikét felvonultatta egynapos program keretén belül.
Kiállításra kerültek látó és látássérült művészek alkotásai, az arra nyitott látogatók eszmecserét folytathattak a művészekkel. A program látó és látássérült vendégek számára egyaránt nyitott volt, a tárlatvezetésre vállalkozók pedig, várakozás közben, megismerkedhettek látássérülteket segítő iskolai és mindennapos eszközökkel, valamint játszhattak tapintható játékokkal.
Fontosnak tartottuk, hogy látássérült „tárlatvezetők” kísérjék a vendégeket a tárgyakkal való ismerkedés során, hiszen eközben már megindulhatott egyfajta kommunikáció és tapasztalatcsere, és a látássérültek mindvégig segítők lehettek. Reményeink szerint ez némelyek számára megadta a lehetőségét annak, hogy az esélyegyenlőség és integráció olykor üresen kongó fogalmai tartalommal teljenek meg.
Vendégkönyvünk beírásai, és a kiállítás után kapott írásos visszajelzések beigazolják ezt a reményünket.